Kárpátaljai kalandok

Az általam megélt kalandok és kis történetek olvashatóak. az itt leírt utazások célpontja általában a Kelet Európai régió. Kárpátalja, Ukrajna más részei és Oroszország. Cél, a helyi kultúra bemutatása, és az ott megélt élmények felejthetetlenné tétele.

Friss topikok

Tervezett **utazások

2009-es képek

2008-as képek

2007-es képek

2011.12.26. 23:33 speti43

Szentpétervár helyett Budapest

 A nap lezárásaképp a bolhapiac után végigrohantam a Kreml-ön mivel fél órám volt zárásig, és még a fegyver raktár megtekintésére is szólt a jegyem. Megnéztem a cár puskát, a templomokat és a kilátást a Moszkva-folyóra. Érdemes lett volna több időt eltölteni itt, és minden tájékoztatót végig olvasni, de csak ennyire futotta. A fegyverraktár teljesen külön bejárattal rendelkezik, a Kreml egyik csücskében. Ott még sikerült megcsípnem az utolsó turnust, mivel a fegyverraktár a Kreml nyitva tartásához képest + fél óráig tart nyitva. Itt jóval több volt a látnivaló, és nem szó szerint csak fegyverek, hanem mindenféle érdekesség a cári Oroszország idejéből. Akkora hintókat például még soha nem láttam mint ott. Megtekinthető a cári fegyver arzenál is részletesen. A túra végeztével visszatértem a bázisra, ahonnan a tervek szerint másnap indultam tovább Szentpétervárra vonattal. A vonat 3,5 óra alatt ér célhoz, úgyhogy mondhatni elég nagy sebességgel halad. A szálláson tájékoztattak, hogy merre menjek, a Komszomolszkaja metrómegállóhoz kell menni, ott van a Leningradszkij vokzal ahonnan indul a vonatom.

A vonat indulás előtt egy órával érkeztem a helyszínre. Megtaláltam a vonatomat, ami TGV- szerű szuper vonatnak tűnt. Minden ajtó előtt ott állt egy ellenőr. Az egyiknek bemutattam a magyar szabadjegyemet, ami Budapest-Kijev-Moszkva-Szentpétervár viszonylatra szólt, illetve vissza. Az ellenőr megtekintette, és azt kérdezte, hogy hol a helyfoglalás ezen? Akkor visszamentem a távolsági jegypénztárhoz, ami külön volt a földszinten lévő 30 másik pénztártól. Az emeleti helyiségben volt 6 ablak, abból 3 működött. Beálltam az egyikhez, ott vártam úgy negyed órát a soromra, mire odaértem kitették elém a táblát, hogy ebédszünet, aztán lelépett a hölgy. Beálltam a másik sorba, miközben cifra káromkodásokat mormogtam. A másiknál is kiálltam a sort, majd odaadtam a jegyem, és a gyér orosz tudásommal elmondtam a hölgynek, hogy kellene a jegyem mellé egy helyjegy. Onnan elküldött a pénztáros a 3. pénztárhoz, hogy ott foglalkoznak ilyesmivel. Ott már kicsit ideges voltam. Sorba álltam, és úgy 5 percen belül oda is értem a pénztárhoz. Elmondtam ott is ugyanazt, és a hölgy azt mondta, hogy menjek ahhoz a pénztárhoz, és rámutatott arra, ahonnan ideküldtek. Na akkor felemeltem a hangomat, és tudtára adtam, hogy onnan küldtek ide, és most már ne szórakozzanak velem. Erre a hangzavarra odajött egy másik ügyintéző, egy következő ablakhoz, és odahívott, hogy mondjam, mi a gond. Majd miután megértette, hogy mit szeretnék, tudatta velem, hogy náluk nincs külön helyjegy, csak vonatjegy van, és abban benne van a helyfoglalás is. Tehát nem szállhatok fel pusztán a szabadjegyemmel a vonatra. Meg kell vennem a jegyet, ami kb. 20 ezer forint lett volna. Lehetett volna gyorsvonattal is menni, de az 8 óra alatt teszi meg ugyanezt a távot. Akkor még utoljára bepróbálkoztam az összes kalauznál, de azok között volt olyan is, aki azt mondta, hogy ez nem jegy a mi nálam van, és húzzak el onnan. Akkor tudomásul vettem, hogy most nem jutok el Pétervárra. Maradhattam volna még 3 napot Oroszországban, mert a vízumom még addig érvényes volt, de úgy döntöttem, hogy megpróbálok hazajutni, és akkor legalább otthon töltöm a karácsonyt.

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!


2011.09.18. 14:27 speti43

Lenin, Lomonoszov egyetem és a Vernyiszázs

 Még aznap este összehaverkodtam egy német sráccal, aki Dél-Koreában volt kint ösztöndíjjal, és a visszaútját megszakította egy kis moszkvai üdüléssel. Megbeszéltük, hogy másnap megnézzük a Kreml-t, Lenint, meg a bolhapiacot. Reggel 9 óra felé sikerült elindulni, és még 10 előtt odaértünk a Vörös térre. A mauzóleum az 10-kor nyitott, így elsők között jutottunk be, és a hírhedt sornak -ami a mauzóleum előtt szokott kígyózni- nyoma sem volt. Így még egy rövid időre meg is tudtunk állni Lenin üvegkoporsója előtt. Belépésnél az orosz katona mindenkit felszólít, hogy a sapkát vegyék le, ezzel megadva a kellő tiszteletet.  Előttünk haladt egy öreg bácsi, aki a jelek szerint sűrűbben lejárt megnézni a kommunizmus atyját. Odaköszönt az őröknek, akik ismerték, és megállt némán, emlékezve. Úgy két perc után már mozgolódni kezdtek az őrök, így mi is továbbindultunk. A kijárat a vörös tér ellenkező végén van, ahhoz képest mint ahol bejöttünk. Így elhaladtunk Sztálin sírja mellett, ami rogyásig volt rakva vörös szegfűvel, és egy idős asszony ott sírt, "Édes drága vezérünk" kifejezéssel éltetve őt. Ezután mehettünk vissza bejárathoz, ahol le kellett adni minden elektromos készüléket. Ezután ellátogattunk a Lomonoszov egyetemhez, ami fönt található a veréb-hegyen. Az épület 240 méter magas, ami a lábánál állva megdöbbentően soknak tűnik. Moszkva számos pontjáról látható az épület, és csalóka is néha, hogy milyen messze van. Kilométerekről is közelinek tűnik, arra ösztönözve, hogy közelítsük meg gyalog. Az egyetem előtt van egy széles sugárút, melynek szélén kaphatunk orosz gyors ételeket. A Rulle (tortillában törtkrumpli, virsli, sült hagyma és savanyú uborka) valamint a kroska kartoska (héjában sült krumpli) nagyon ízletesek, de a Borscs-ot és a Scsí leves-t is érdemes kipróbálni. A nap zárásaként ellátogattunk a bolhapiacra. 

Itt mindenképpen érdemes körülnézni. A szovjet katonai tárgyaktól a vicces pólókon át a matrioska babákig minden kapható. Alkudni lehet, de alapvetően nem drága semmi. Egy laposüveg, amin az elképzelhető összes kommunista jelkép rajta van körülbelül 1500 Ft.

Szólj hozzá!


2011.06.16. 20:08 speti43

Végre Moszkvában

Nehezen ébredtem következő reggel. Amit először megpillantottam az egy vastelep volt, nem messze Moszkvától. Az utasok már készülődtek leszálláshoz, így én is gyorsan összepakoltam a cuccaimat. Egy röpke fél óra alatt be is értünk a Москва Киевская pályaudvarra. Nagy pályaudvar, bár a java része az nincs fedél alatt, csak 4-5 vágány.

 Végül is sikerült leszállnom 1400 km zötykölődés után, majd első utam a metróhoz vezetett. Először természetesen eltévedtem a metró aluljárók labirintusában, és csak harmadszorra leltem meg a megfelelő utat. A probléma az volt, hogy sok helyen nem voltak kiírva egyértelműen, hogy melyik lépcső hova vezet, vagy csak le voltak zárva az átjárók. Nagy nehezen eljutottam a Trubnaya metrómegállóig, ahonnan 15 perc séta volt a szállás elméletileg. Fél óra után sem találtam meg a keresett utcát, ugyanis többször elkerülte a figyelmemet, mivel egy kis eldugott egyirányú út volt. Meglett a házszám is, ahol egy 3 emeletes háztömb állt, de életnek semmi nyoma. Csöngettem a szálláshoz, de semmi válasz. Aztán végigpróbálgattam a numerikus kapucsengő összes permutációját, de senki nem vette fel. Elcsigázva bementem a szomszéd régiségkereskedőhöz, aki csak oroszul beszélt és nem értette mit szeretnék. Továbbmentem még egy tömböt, ott már szótértettem az ott dolgozó hölggyel, aki beszélt a régiségkereskedővel, és ő beengedett a házba. Felmentem a másodikra, ahol egy cetli állt az ajtón angolul: Kedves vendégek, sajnáljuk de tűzeset miatt nem tudjuk önöket fogadni. Később megtudtam, hogy tűz volt a legfelső lakásban, és oltás során eláztak az alatta lévő lakások. Persze ezt nem jelezték senkinek a vendéglátók. Végül is visszamentem az egyetlen biztos ponthoz, az angolul beszélő hölgyhöz. Azt mondta, hogy ő nem tud segíteni, de bekapcsol egy gépet, amin keresgélhetek szállás után. Google-be begépeltem a keresendő szöveget, amit cirill betűvel írt be, így át kellett állítani a nyelvi eszköztárat is, de nagy nehezen találtam szállást és sikerült is lefoglalni. Természetesen Moszkva másik felén volt, az Arbat környékén. Háromnegyed óra alatt sikerült is átérnem, megtaláltam a szállást, ami szintén egy társasház volt, kapucsengővel, rajta 10 számjegy. Csöngettem a szálláshoz, senki nem válaszolt. Itt már kezdtem cifrán káromkodni. Becsöngettem máshova is, de semmi. Negyedóra várakozás után viszont valaki kilépett az ajtón, így be tudtam hatolni az objektumba. Felmentem a szálláshoz, ami az egyik nagyobb lakás volt. Beengedtek, bemutatkozás után megjegyezték, hogy elég gyorsan ideértem a foglalás után, majd fizetés teljesítésével kaptam egy ágyat és lemostam magamról az út porát. Egy óra múlva már vígan ittam az orosz золотая бочка sört, ami arany hordót jelent magyarul és nem keverendő össze az itthon kapható változatával. Az este további részében pedig néztem az esti havas várost, és örültem, hogy sikerült célhoz érni.

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!


2011.03.28. 10:31 speti43

Végig az ukrán sztyeppén

Miután kicserélték a forgóvázakat, ismét nekiálltak összeállítani a szerelvényt ukrán módra. Ami abban merül ki, hogy úgy tolják össze kocsikat, hogy leesel az ágyról. Ez tartott úgy 1 órán keresztül, miután tovább szeltük a havat Moszkva irányába. A vonaton egyedül én voltam magyar, a többi mind ukrán illetve orosz volt. Meglepő módon nem tartottak vodkát az ellátmányban, de lehetett kapni egyéb más különlegességeket. A híres orosz levesek voltak  (Borscs és Scsí), továbbá lehetett kapni jó fekete teát hagyományos pohártartóban.

Így a vonaton is rá lehetett hangolódni az orosz virtusra. További érdekesség, ahogy azt már több helyen is olvastam, minden nagyobb megállónál mozgóárúsok tevékenykednek. Ami azonban eltérő a nyugati viszonyokhoz képest, hogy itt vásárolnak is tőlük az utasok. Kalauz hölgy például ingeket vett, de volt aki méteres szárított halat kínált, vagy fagyott kolbászt, de volt embernagyságú plüss állat  és sör is náluk. Ilyen nagyobb állomások voltak Lemberg (Lvov vagy Lviv), Hmelnickij (Хмельницкий) és az ukrán orosz határállomások.

Megkaptam a regisztrációs kártyát, amit megpróbáltam legjobb tudásom szerint kitölteni, bár az "Отчество" részt, mire megfejtettem, ami angolul patronimic-nek volt írva. Fél óráig szöszöltem, hogy oda mit kell írni, de az orosz zsebszótár segített végül, hogy az az apai név, tehát maradt üresen.

Éjjel egy rövid alvás után begurultunk Konotopra, ami az utolsó ukrán állomás volt. Felszálltak a határőrök, lehetett hallani, hogy a kalauz mondja nekik oroszul, hogy egyetlen magyar van a vonaton, a többivel nincs dolguk. Hasonló jelenet volt Brianszkban is az első orosz állomásnál. Cipők kopogása hallatszott, kinyitották az ajtómat és hangzott az üdvözlés: "здравствуйте! Добро пожаловать в Россию!" Megbeszéltük, hogy nincs elvámolnivalóm, majd odaadtam az útlevelet, ellenőrizte a vízumot, regisztrációs lapot, pecsételt de érezte, hogy nem vagyok perfekt orosz és sejtelmesen ennyit mondott: "Good luck!". Gondoltam, hogy szerinted is szükség lesz rá?

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!


2011.01.01. 17:56 speti43

Moszkvai anabázis

Xenophon, az ókori harcos, keresztülment egész Kis-Ázsián, és isten tudja, hová el nem jutott térkép nélkül. A régi gótok szintén minden topográfiai tudás híján hajtották végre expedícióikat. Mindig csak előre masírozni: ezt hívják anabázisnak. Utat törni ismeretlen tájakon. Ellenségek közé kerülni, akik lesik az alkalmas pillanatot, hogy kitekerjék a nyakad. Ha valakinek jó feje van, mint Xenophonnak vagy a sok rabló törzsnek, amely isten tudja, honnét, a Kaspi- vagy az Azovi-tengertől jött Európába, akkor bizony csodákat művelhet útközben.

Caesar légiói is térkép nélkül jutottak el valahová északra, a Galliai-tengerhez, s egyszer csak elhatározták, hogy visszamennek Rómába, egészen más úton masírozva, hogy még érdekesebb legyen a kirándulás. És szépen haza is érkeztek. Valószínűleg azóta mondják, hogy minden út Rómába vezet.

Hasonlóképpen indultam el Moszkva irányába, nálam se volt sok térkép, és még egy vonatra is felkapaszkodtam a biztonság kedvéért. Így futott ki a vonatom a Keleti pályaudvarról December 18-án este, mely Ukrajnán keresztül jut el Moszkvába. Név szerint a Tisza-expressz amit már korábban sikerült igénybevennem egy másik kaland során.

Így néztem elébe egy 38 órás utazásnak. Az első érdekesség az ukrán határon történt, Csapon. A vonat kijevi idő szerint 1:03 perckor érkezett be, és 4:18-kor indult tovább. Közte történt a vámvizsgálat, útlevélellenőrzés, és a forgóvázcsere.

Miután bepecsételtek az útlevelekbe, és ismét kényelembe helyeztem magam a priccsen. Egy németjuhász kutya besétált a hálófülkébe, és körbeszimatolt. Ember nem volt vele, de tudta a dolgát, és miután nem bukkant semmilyen kábítószerre, továbbment a másik fülkébe. Érdekes egy helyzet volt. Egy háromnegyed órás várakozás után egy hatalmas rántással megindult a szerelvény a rendezőpályaudvarra, ahol kicserélik a forgóvázat. Ez 1-2 kilométerre van a vasútállomástól. Ott szétkapcsolták a vagonokat, és beállították az oszlopok közé, ami megemelik a kocsiszekrényeket.

Megfigyelhető a képen, hogy dupla vágány van az egyik oldalon, az orosz (1520 mm) és a magyar (1435 mm) szabványnak megfelelő nyomtávval. Oldalt pedig egy drótkötél, ami a leszerelt forgóvázakat húzza ki a megemelt kocsiszekrények alól, illetve a felszerelendőt pedig behúzza. Mindezt sikerült végignéznem, a megemelt hálókocsiból, mikor felébredtem 3 méter magasságban, szemközt a másik Tisza expresszel, ami éppen hazafelé tartott Magyarországra és azon is hasonló műveleteket végeztek. Miután az összes vagon elkészült, utána elkezdték 1 órán keresztül ide-oda tologatni őket, összerakosgatni újra a szerelvényt. Nem volt finomkodás, olyan erővel csapták egyiket a másiknak, hogy az asztalról leestek a dolgaim, meg majdnem én is az ágyról. Így zajlott ez negyed 5-ig, amikor végre elindultunk nagy Ukrajnán át.

Alább a képen látható az első vágány Csapon, ide húzzák be az összes Záhonyból érkező vonatot, mert csak ez kompatibilis mindkét nyomtávolsággal.

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!


2010.04.28. 20:50 speti43

Utazás Kisszelmencre

A falunapi mulatozás után nem voltunk képesek semmilyen komolyabb megmozdulásra, így az a napunk egy kisebb látogatással telt Bátyuba, így sikerült vonat utat is beiktatni Fruzsi örömére. Úgy terveztük, hogy másnap hazamegyünk, de előbb egy kis kitérővel megnézzük Kisszelmencet is. Volt is lázongás Bence részéről, mert ő ment volna inkább egyenesen haza. Ám én mindenképpen látni szerettem volna, így éltem a vétójogommal és arra kormányoztam az autót, utasaim meg csendben belenyugodtak abba, hogy itt most vitának helye nincs. Mikor földutak tengerén sikerült átdöcögni, (mivel Csap felől egy szakaszon más út nem is vezetett oda) megérkeztünk a falu határához, a tábla jelezte: Мали Селменци, tehát megérkeztünk. Körülbelül háromszáz métert gurultunk a faluban, amikor egy kisebb kanyar után előbukkant a „mindkét oldalról behajtani tilos” tábla, a következő felirattal: SLO/ митниця, azaz Szlovákia / vámhatóság. Nem volt mese, leállítottam az autót és félre álltam az út szélén, mivel előttem 10 méterrel az úton keresztben húzták meg 1946-ban a szovjet-csehszlovák határt. Egy nap alatt emeltek a katonák 6 méter magas palánkot. Akkoriban Ungvár illetve később a 12 kilométerrel arrébb lévő Mátyódon keresztül lehetett eljutni a falu túlsó végébe. Most már ugyan nincs meg a 6 méter magas palánk, de nehéz szavakkal kifejezni, megdöbbentő látvány volt. Körülöttem mindenki magyarul beszélt, pedig Magyarország már messze nem volt a közelben. Átnéztem a határállomás túloldalára, ahol folytatódott tovább az út, és ott volt a falu temploma 200 méterre, amit most már csak azok látogathatnak, akik a „szerencsésen” a szlovák oldalra kerültek, és talán évente néhányszor, aki vízumot kér innen. Sorok kígyóztak mindkét oldalon, ugyanis a gyalogos határátkelés működik 2005 óta, nem kevés amerikai és magyar lobbizás árán. 2005-2008 között még nem volt nagy probléma, mivel akkor még Szlovákia nem volt EU tagállam, így egyszerű határellenőrzés után át lehetett kelni. Most viszont vízum kell, amiért szintén be kell utazni Ungvárra. Mi azért nem mentünk át Nagyszelmencre, mert a kocsit ott kellett volna hagyni, még visszajöhettünk volna ugyan érte, de akkor már problémáztak volna a Magyar oldalra való átkelésnél, mivel egy nap elvileg csak egyszer lehet átkelni a határon. Így körülnéztünk egy kicsit, lefotóztam a határállomást, amit persze nem kellett volna. Rögtön magához is intett egy hangos fütyüléssel a határőrtiszt és felszólított, hogy töröljem a képet. Miután ellenőrizte, hogy megtörtént elengedett, és nyomatékosan mondta, hogy még egyszer meg ne lássa. Elballagtam, és a kocsi takarásából 20 szoros zoommal készítettem jó pár képet. Ezután ettünk egy pizzát a közeli vendéglátó ipari egységnél, majd elindultunk vissza Csapra, hogy átkeljünk Záhony felé. Sajnos várakozásinknak megfelelően várni kellett a tranzitforgalom miatt, de egy óra alatt azért sikerült belépni Magyarország területére. (Oldalt még megnézhető az érdekességek között egy megdöbbentő riport a kettészakított faluról.) Utólag Bence is elismerte, hogy kár lett volna kihagyni, így némiképp engem sem nyomasztott annyira, hogy rájuk kényszerítettem az akaratomat.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!


2010.04.21. 21:28 speti43

A falunap

Megérkezésünkkor még nem voltunk tisztában azzal, hogy utolsó napon mi vár ránk. Utólag kiderült, hogy teljesen véletlenül azon hétvége előtt sodródtunk Váriba, amikor a falunapot szokták rendezni (augusztus utolsó vasárnapja). Egyszóval meg volt a vasárnap esti programunk. Vacsora után elindultunk gyalog a focipálya felé, ahol mindenféle program várt minket. Elkerülve a főutat egy kis mezei úton át céloztuk meg a helyszínt. Rövidesen meg is érkeztünk, éppen időben, mert lőtték fel az első tűzijátékot. A hangulat meg volt alapozva. Gyorsan legurítottunk egy-egy sört, meg valami zsebrakétát. Leültünk az asztalokhoz, és egy jót beszélgettünk az ismerősökkel. Egyszer csak jön egy telefon, korábbi vendéglátónk lányától, hogy szóljak gyorsan anyukájának, mert gond van. Mint később kiderült Erzsi néni nászurát megállították a milicisták, mivel nem tartott be minden előírást, főként a zéró toleranciára vonatkozót. Azt hozzá kell tenni, hogy elővigyázatos volt, mert hátul ment a mezőn, a földúton hazafelé. A probléma csak az volt, hogy a milícia számított ilyen esetekre, és bebújtak a susnyásba és ott várták az érkezőket. Egy ilyen este alatt körülbelül egy jó magyar fizetésnek a háromszorosát összebírságolták. Mi persze nem is gondoltunk arra, hogy autóval megyünk ki. Ha én is így jártam volna, és nem tudok fizetni, még az autót is elbontották volna alólam. Miután segítségére siettek a rokonok a bajbajutottnak, már mi is kellőképpen hatása alá kerültünk az erjesztett és a főzött szeszeknek, főleg a Bence, de nálam is mutatkoztak paranormális jelenségek. Például alig lehetett hazavonszolni a helyi hakni zenekar mellől. Azért persze jobb belátásra bírtak, és hazajutottunk, de hogy hogyan arra már sajnos nem emlékszem. Az még megvan, hogy hazaértünkkor még ittunk valami paprikavodkát, de annak se lett jó vége. Mindent összefoglalva esemény teljes este volt, és nagyon jól éreztük magunkat. Ugyanezt a másnapról már nem mondhatom el.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (3/5)

Szólj hozzá!


2010.04.18. 22:43 speti43

Koszorúzás

Következő napon is nagy útnak vágtunk neki. A Vereckei-hágó volt az úti cél. Első vizitünk alkalmával (2008-ban) nem készültünk alkalomhoz illően, ezért elsőként bekocsikáztunk Beregszászra koszorúvásárlás céljából. Négyen voltunk az autóban, mivel most Vendéglátónk nem tartott velünk, de Leánykája (szintén Fruzsina) szívesen csatlakozott hozzánk, mivel még ő sem volt korábban Vereckén. Besétáltunk a virágboltba és felvázoltuk, hogy mire gondolunk. Ezt egyébkén egy kisebb ötletbörze előzte meg. Először arra gondoltunk, hogy a két szalagra ráírunk egy ütős szöveget, és a neveinket, de az senkinek semmit nem mondana. Végén megállapodtunk abban, hogy mindenki képviseli a saját települését. Így került rá Budapest, Érd, Pusztaszabolcs és majdnem lemaradt, de végezetül: Vári. Folytatva utunkat, a következő megálló Munkács volt. Ahol a várban tett rövid körséta után egy egész korrekt út vitt ki Nyzhni Vorota-ig, ahonnan már csak pár kilométer a hágó. Az út gyanúsan jó volt, arra is gondoltunk, hogy autópálya, de nem fizettünk semmit, de az is lehet, hogy csak megúsztuk. Fölkapaszkodtunk a hágóra, és elhelyeztük a koszorút, majd rendet tettünk az emlékmű körül, ahova csak oda voltak hányva a koszorúk. Az emlékművet nemrégiben felgyújtották és összefújkálták helyi szélsőségesek. Nem nyújtott szép látványt, de némiképp szebbé sikerült tenni. Esetleg ha valaki arra járna, bátran merem ajánlani a vasútállomással szembeni dombon lévő erdőt. Mi ismét bejártuk és ugyanolyan festői a táj, mint azt korábban tapasztaltuk.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (5/5)

Szólj hozzá!


2010.04.12. 19:37 speti43

Szinevéri Nemzeti Park

Szinevír felé közeledve szép lassan megmutatja magát az a csodás táj, amiért voltaképpen idejöttünk. Bennem úgy marad meg, mintha Alaszkában járnánk, csak hó nélkül. Megérkeztünk a nemzeti park bejáratához, ahova a belépő megfizetése után behajtottunk. Egy három kilométeres út után megpillantjuk a parkolót. Azonban emellett a rövid út mellett sem lehet szó nélkül elsuhanni. Az autóval egy patakocska mellett haladunk, amit fenyvesek ölelnek körül. A levegő tiszta, a víz azúr kéken csillog, és a fák zöldellnek. Ezt nem nagyon lehet leírni, mindenképpen látni kell. A parkolóban otthagyhatjuk a kocsinkat, de ha szeretnénk, némi felár ellenében felhajthatunk vele a tóig is. Illetve a parkoló és a tó közt még tűzrakhelyeket is találunk, ha szeretnénk még egy jó bográcsolást is meg lehet ejteni. A lehetőségek tárháza végtelen. Mi gyalog folytattuk az utunkat felfelé, a barátságos faházakkal szegélyezett úton. Kétoldalt kis patakocskák csobogtak, szintén kristálytiszta vízzel. Pár lépést megtéve baloldalt egy hegyi forrást találunk, ahol bárki szomját olthatja kedvére. Következő felirat olvasható rajta: "Чиста джерелъна вода, пийте на здоровя!" magyarul: Tiszta forrásvíz, igya az egészségére! Mi is természetesen ittunk belőle úgy, mint ahogy 2006-ban is. Érezni lehet rajta a természetes tisztaságot, és kellemes hidegen tör elő a felszín alól, az íze pedig mindig változatlanul jó. Folytatva utunkat felfelé a tóhoz, tehenek keresztezték az utunkat. Az után, hogy megszemléltük ezeket a jámbor állatokat és elhaladtunk egy bográcsoló kárpátaljai magyar társaság mellett, a domb tetején előbukkant a Szinevíri-tó. Teljes pompájában, bár kicsit alacsonyabb vízállással a szokottnál. A tó melletti turistaház kertjében lepakoltunk egy asztalkához és elköltöttük az ebédünket. Ezután nekiindultunk a tó körüli ösvény bebarangolásának. Mikor a tó másik oldalára értünk, akkor vettük észre, hogy az a fele teljesen elmocsarasodott. Innen látszott, hogy a középső kis szigetecske is jobban kint van a kelleténél. Egyébként emiatt is hívják tengerszemnek, mert a tó közepén lévő sziget olyan, mint a pupilla, a tó meg maga a szem. Egy másik legenda szerint a sziget Vér kősírja, amit Sziny telezokogott és egy tó keletkezett körülötte (Bővebb infó az "Érdekességek" alatt). Közben odaértünk a fából faragott gigantikus emlékműhöz, amit éppen egy diákcsoport mászott meg unalmában. A félkör második felének megtétele után visszaérkeztünk kiindulópontunkhoz, és szépen el is telt a délután.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (4/5)

Szólj hozzá!


2010.04.07. 22:27 speti43

Úton-útfélen

Begurultunk Asztélyra (Астей), a szokásos mínusz 30 év fogadott bennünket. Szép rusztikus macskakövezet, az úton pedig a tehénlepény maradványok mutatják, hogy egykor, nem is olyan régen, aznap reggel hatóra tájban az állatokat hajtották ki a mezőre ezen az úton. Kicsit körülnézvén egyéb érdekességekbe is botlik a szemlélődő (szemlélődni márpedig van idő, mert az útburkolati viszonyok maximum 30 km/h sebességet engednek). Szembetűnő a házaknál az, egyedi megoldások a gázvezetés terén. Nem szeretnek ásni a gázszolgáltató dolgozói, így ahol lehet, minden vezetéket föld felett visznek el, így elég érdekes konstrukciók születnek néha. Az emberek azonban mindent kihasználnak, így a látszólag teljesen indokolatlan helyen lévő gázcsöveket felhasználják az egyes futónövényekhez karó gyanánt. Ezen túl még a szőlőt is egész jól ráfuttatták néhol. Ezt a viszonylag kis települést hamar elhagytuk, és már be is érkeztünk Beregszászba, ahol nagy segítségünkre volt Moha bácsi a szélvédőre cuppantva. Bár ez sem egy bonyolult település, de azért itt is lehet rossz felé fordulni. Nem tudom, hogy a többi GPS milyen térképpel van felszerelve, de a mi példányunk az elég sok helyen félre volt programozva, főleg városon belül. Általában azt jelezte, hogy már lementünk az útról és éppen a házakon küzdjük át magunkat. Egyébként itt mindenképpen érdemes kikapcsolni a „földutak” kijelzését, mert e téren is visszalépések mutatkoznak. A térképen, ami autópályának számít, az általában jó minőségű főút. Ami főút a térkép szerint, az a valóságban egy aszfaltozott néhol kátyús út. Ami mellékút, az a macskaköves szakadékokkal tarkított falusi ösvény. Minden egyéb kóbor tehéncsapást „földútnak” jelölnek, ahová az ember még gyalogszerrel is meggondolja, hogy végigmenjen rajta. Szóval kijutottunk Beregszászból és dél-kelet felé vettük az irányt Várinak a szokásos útvonalon. Megérkeztünk idei vendéglátónkhoz (Álló Magdolna és két leánykája), ahol az esti dínom-dánom és ismerkedés után sikerült lepihenni. Két nagy utat terveztünk autóval: Szinevíri-tó és Vereckei-hágó.
Másnap hódolva eddigi szokásainknak beutaztunk Beregszászba busszal. Ennek sok hasznos oldala volt. Fruzsi kipróbálta a tömegközlekedést, várost néztünk, piacoztunk, és én tudtam inni, mivel nem kellett vezetnem. Este töltött káposzta várt minket, és sikerült meggyőzni vendéglátóinkat, hogy holnapra nem kell főzni, hanem kiránduljanak velünk Szinevírbe. Így is lett, másnap nekilódultunk a közel 150km-es útnak (térkép oldalt!). Útközben megnéztük Huszt várát, ami semmit sem változott. Mivel itt is cserbenhagyott a technika, így segítségünkre volt Magda néni nyelv tudása is. Továbbá mi is benéztük az Ökörmezőről (Міжгір'я) Szinevírre vezető két út közül a rövidebbiket, ami jó nem, viszont legalább jó rossz volt.

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (5/5)

2 komment


2010.03.21. 13:49 speti43

Új tájak felderítése négy keréken (2009)

Említettem, hogy már korábban is rájöttünk, hogy tömegközlekedéssel csak nagyon kevés érdekes látnivalót lehet elérni Kárpátalján. Így tehát elhatároztuk, hogy 2009-ben autóval vágunk neki az útnak.
         Csípős hűvös reggel volt, mikor leparkoltam Bence háza előtt. Csomagok már a küszöbön álltak, gyorsan bepakoltunk. Egy gyors reggeli és néhány anyai óvatosságra intő szó után nekivágtunk az útnak. Ismét három főből állt a csapat, a harmadik személy most Fruzsi volt, Bence barátnője. Gyorsan haladtunk végig az M3-ason Nyíregyháza felé, majd onnan tovább a határhoz.

A most következő rész jogi kérdéseket vethet fel, ennek elkerülése érdekében előre bocsájtom, hogy a most olvasható történet csupán a képzelet szüleménye, bármilyen hasonlóság a valós helyekkel, személyekkel a puszta véletlen műve.
 

Begurultunk a magyar határállomáshoz (Seregburány), ahol gyors ellenőrzés után át is engedtek. Onnan körülbelül egy tyúklépésnyire megérkeztünk az ukrán oldalra (Kastély). Egy katona kezünkbe nyomott 4 cetlit, amiért adtam 100ft-ot (olvastam korábban, hogy itt így szokás). 3 cetli volt nekünk, ugyanaz, mint amit a vasúti határátkelésnél is kaptunk, és egy az autónak. Lassú előrearaszolgatás közben (10-15 perc) sikerült mindent kitöltögetni. Mikor sorra kerültünk akkor kipattantam a gépjárműből és odabattyogtam 10 kiló irattal. Ezek tételesen: 3 útlevél a 3 papírral, jogsi, forgalmi, a kocsihoz kitöltött papír, nemzetközi zöldkártya és a nemzetközi jogsi, ami nem is kellett. Ezeket kipakoltam szépen, közben a határőr írogatta be az adatokat.
Megkérdezi: Magáé az autó? 
Mondom a határőrnek, persze hogy az enyém!
Természetesen nem volt az, Édesapám nevén volt, de szerencsére pont ugyanaz a nevünk, születési dátum meg nincs a forgalmin. Erre megkérdezi megint:
Biztos, hogy magáé az autó?
Még szép! -válaszoltam.
A másik, aki kint állt a bódén kívül fölhúzta a szemöldökét és megkérdezte:
Hol a voucher?
Na, az nincs válaszoltam. Ismerősökhöz megyünk, nem kell oda voucher.
Akkor miért nem írtak a lapjukra pontos címet? –kérdezte
Ebben sajnos igaza volt, mert csak várost írtunk rá a lapra, ami eddig jó is volt a vasúti átkelésnél, de itt másra ment ki a játék.
Hmm…- mondtam Akkor adja vissza a papírt és ráírom az utcát meg a házszámot.
Azt sajnos nem lehet –mondta huncut mosollyal a szája sarkán. Ugyanis le van már pecsételve a papír, azon módosítani nem lehet.
Jó akkor kérek egy újat és kitöltöm azt! –válaszoltam
Rendben, de akkor csak holnap délelőtt 11-kor léphetik át határt. – mondta ezt aznap délben.
Ühüm… –mondom. Na és mennyit fizessek, hogy most mehessünk át? Erre tágra nyílt a szeme és még szélesebben mosolygott az egyik. Aki a papírokat elemezte a bódéban, az továbbra is rezzenéstelen arccal dolgozott.
Forint vagy grivnya? –kérdeztem
Forint, hangzott a válasz. Visszamentem a kocsihoz és felkaptam egy 500as-t. Megcsóválta a fejét és azt mondta: Kevés, kevés.  Odaraktam a pultra, majd visszamentem és összekapartam még vagy 400ft-ot apróból.
Ismét hangzott a válasz: Bátyja, hát ez kevés, kevés. (közben méltatlankova csóválta a fejét).
Na, Bence most biztosra megyünk, adj egy ezrest. Odaraktam azt is a pultra. Katona intett, és hangosan szólt a társának: Mehetnek! Bepattantam a kocsiba elindulok, erre egy irdatlan hangos fütyülés a hátam mögött. Abban a pillanatban leálltam. Eszembe jutott, hogy még át kellett volna vizsgáltatni a kocsit. Benézett a csomagtartóba, látta a bőröndöket, intett, hogy oké mehetünk. A kijáratnál leadtuk a kocsi papírját, amit a bejáratnál kitöltöttünk és az első Benzinkútnál púposra tankoltuk az autót 167 Ft/l áron.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (5/5)

1 komment


2010.03.10. 21:41 speti43

A hágótól hazáig

Egy rövid kaptató után elénk tárul a látvány. Maga az emlékmű egy fenyőfa alakú építmény, melyet körül ölel egy utacska. Az ember megcsodálhatja minden szemszögből magát az alkotást és a körülötte elterülő tájat. Első ott jártunk alakalmával egy milíciás autó felügyelt a rendre. Akkoriban is előfordultak rongálások és a magyar kormány kérésére kiállítottak oda egy autót 2 személlyel. Megérkezésünkkor kérdeztek is pár dolgot, arról hogy mit szeretnénk itt. Metakommunikációval jeleztem, hogy nézelődnénk és turisták vagyunk. Ő visszajelzett, hogy az úgy rendben van, csak nyugodtan. Akkor én ott leültem egy fa tövében és elköltöttem az ebédemet és gyönyörködtem a kilátásban. Telt múlt az idő, Bázz közben filmezett, Bencével meg nézelődtünk. Javasoltam, hogy induljunk vissza, bár nem sok esélyünk van másfél óra alatt megtenni 10 km-t. Leballagtunk az kaptatón, elhaladtunk a szovjet emlékmű mellett is. Ekkor megpillantottunk egy ukrán nyugdíjas házaspárt, akik épp erre kirándultak. Mondom a Bencének, meg kellene kérdeznünk, hogy elvisznek-e egy darabon. Közeledésünkre a hölgy kicsit megrémült, jelezte is a férjének, hogy ne álljon szóba velünk. Próbáltuk elmutogatni, hogy mit szeretnénk, de nem kommunikáltak velünk. Mondom: mindegy, vágjunk akkor neki a hegynek lefelé, miközben a Bázz lemaradt, hogy ő filmezi a hágót. El is indultunk, mikor föntről az útról leszólt az öregúr a Skodájából, hogy ne vicceljünk, szálljunk be a kocsiba. Meg is történt, gyors elhatározás alapján Bázzt ott hagytuk. Ennek legfőbb oka az volt, hogy ha  mi időben lejutunk, akkor vigyázunk a csomagokra, neki meg éjfélig bőven van ideje, hogy utolérjen minket. Nagyon rendes volt a házaspár, mert egészen Volócig levittek minket és miközben mi iszogattunk az állomás mellett, Bázz is felzárkózott két órával később. Elmondása szerint ő egy Ladával jutott le a buszmegállóig és onnan elérte a buszt. Kivettük Bencével a bőröndöket, amiért a dolgozó körülbelül 500 Ft-ot kért, de legalább megvoltak Ekkor még volt kb. 7 óránk a vonatig, amit az állomással szembeni kis dombos erdőség bebarangolásával múlattunk, valamint meg uzsonnáztunk egy közeli kis vendéglátó ipari egység teraszán. A vége már nagyon nehezen telt el, amikor begurult az állomásra a Tisza-expressz. Jegyünket nézve kerestük a kocsit, ahova szólhat. Előrebotorkáltunk az éjszakai sötétségben, az ajtó előtt állt a kalauz és kérdezte: „Билет!?” Előkapartam a jegyemet, megvizsgálta és azt mondja, hogy „nyet,nyet” és mutogat, hogy menjek el a vonattól, mert ide nem szállok fel. Ejha, mondom magamban, mi lehet a gondja. Visszakértem a jegyet, kiderült, hogy azt a jegyet adtam oda, amivel idejöttem. Akkor odaadtam neki a másikat, és így betessékelt és mutatta az irányt. Többiek is jöttek utánam a röpke menetjegy ellenőrzést követően. Egy olyan hálókocsiban találtuk magunkat, ahol egyik oldalon volt egy folyosó hosszában, és az egyik szélén hosszában feküdtek egy sorban az emberek egymás fölötti emeletes ágyakon, a másik szélén pedig beugrók, ahol keresztben voltak az ágyak. A beugróban két oldalon 2-2 ágy volt egymás felett. A vagon elég zsúfolt volt és kb. 40 Celsius és tömény lábszag volt bent. Az ablakokat nem lehetett lehúzni, mert még Moszkvában befagyhattak, vagy ha az nem akkor beszögelték őket. Helyet foglaltunk egy ilyen 4 ágyas beugróban és hamar álomba szenderültünk egészen Csap állomásig. Ott volt 3 órán, amíg a vonaton a forgóvázakat kicserélik, mi pedig átmegyünk a vámon. Míg vártuk, hogy beengedjenek a vám ellenőrzésre, addig ilyen érdekes dolgoknak lehettünk szemtanúi, hogy egy nő hasára az útitársa folpackkal rögzíti a csík cigarettákat a pólója alá. Ez fönt a galéria váróban történt egy sarokban, ahol csak ők voltak meg mi. Vonatindulás előtt húsz perccel beengedtek, átvizsgálták a csomagjainkat és átgurultunk Záhonyba. A csempészek ott le is szálltak, miután mindenkinek átnézték a csomagjait a határőreink. Ezt így megúszták, de még Budapestre nem indulhattunk, mert szétszerelték az egész vagont, hogy nincs e valahova csempészáru elrejtve. Ezután már délután kettő körül befutottunk a Keletibe és mindenki mehetett pihenni.

 

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (4,7/5)

Szólj hozzá!


2010.03.10. 21:37 speti43

Harmadik látogatás (2008)

A második utunk különösebb nagy lélegzetű kirándulás nélkül zárult le, mivel azokra a helyekre, amit érdemes megnézni Kárpátalján, szinte semmilyen tömegközlekedési eszköz nem jár. Mi mégis a rossz előkészületekre fogva ismét vonattal vágtunk neki. Az előző úttal ellentétben konkrét célul tűztük ki a Vereckei-hágó megtekintését. Ami kis térképfoszlányt leltünk a neten azt begyűjtöttük magunknak és nekivágtunk az útnak ismét hárman, de Máté helyett Bázz jött velünk így ismét hárman voltunk. Megérkezésünk Váriba a tavalyihoz hasonlóan zajlott, és a napjaink is hasonlóan teltek, miközben gondosan gyűjtöttük az információkat a vereckei úthoz. Időközben megnéztük Munkács várát, ami a munkácsi vasútállomástól igen messze van, durván egy óra gyaloglás. A vár egész jól karban van tartva a turistáktól begyűjtött belépődíjakból, egyetlen szépséghiba, hogy az összes szemetet a vár túlsó végénél lévő fal mögé öntik be, ami mostanra igen nagy mennyiségű. Maga a vár szép látványosság, építettek egy turulmadarat is nem rég, ami csak tovább emeli a fényét. Visszatérve gondolatom eredeti fonalához, eljött az utolsó esténk. Úgy álltunk, hogy megvolt vasúttal meddig tudunk eljutni. Ez volt Volóc (Воловец) állomás, ahonnan még 30km-re van a hágó. Onnan semmilyen tervünk nem volt, Erzsi néni veje Zsolti felvilágosított minket, hogy onnan biztos lesz egy turista busz, mert „nincs olyan hülye, aki ebből ne csinálna üzletet”. Jól van, mondom, akkor legyen úgy. Jóformán le sem feküdtünk, mert a szomszéd településről, Borzsaváról hajnal 3.15-kor indult a vonatunk Bátyuba, ahonnan mehettünk tovább Volócig. Egy „Elektricská” megnevezésű vonatra szálltunk föl, ami motorikusan a budapesti metrók testvére, ugyanaz a cég gyártotta őket. Még a hangja is ugyanaz, csak amivel mi utaztunk rendelkezett fölül áramszedővel, és széles utasterének köszönhetően 3-3 személy fért el egy sorban. Így szenvedtük végig a 4-5 órás utat, mikor 11 óra tájban megérkeztünk Volóc állomásra. Az összes bőrönd nálunk volt, mert úgy terveztük, hogy aznap éjfélkor van Volócon a Tisza expressz mely Moszkvából megy Budapestre. Tehát az első utunkba kerülő vasúti alkalmazottat megkérdeztük, hogy akkor most hogyan tovább. Erre ő közölte, hogy csak ukránul meg oroszul beszél, mint ahogyan az itt élő emberek 98%. Mondtam a többieknek, hogy helyen vagyunk, üljünk be a kocsmába, abból baj nem lehet. Éppen kortyolgatjuk a sörünket, amikor egy cigány asszony odajött hozzánk, bár nem értettem mit mondott, de nyilván azért hogy adjunk neki pénzt. Mondtam neki: magyarul mondja inkább! Erre ő: „Mágyár? Beszélek!”. Ó, de hiszen ez fantasztikus! Na, felvázoltam neki, hogy miről lenne szó. Ő elmondja az állomás személyzetének, hogy mi némi készpénz ellenében letesszük a bőröndöket, valamint megtudakolja nekünk, hogy jutunk el a hágóhoz. Cserébe ő kap tőlünk egy üveg vodkát és aprót. Nagyon jó sikerült az egész, pik-pakk megoldódott minden. Vagyis majdnem minden. Parancsba kaptuk, hogy háromnegyed 5re érjünk vissza, mert az alkalmazott, akinél vannak a csomagok,ő hazamegy és akkor buktuk a bőröndöket. Ez még rendben lett volna, de a busz csak egy kisebb faluba vitt föl, ami 10 km-re volt a hágótól és az utolsó busz másfél órával az után indult vissza, hogy fölérkeztünk a településre a busszal. Összefoglalva másfél óra alatt kellett megtennünk 20km-t, felét hegynek fölfelé, vagy ha lekéssük a buszt, akkor még 20 km-t 3 óra alatt. Így vágtunk neki ennek hárman. Buszmegállóból elindulva megmutatták nekünk hol vágjunk neki a hegynek. Nem érdemes a szerpentinen menni, mert annyi idő nincs, hanem másszunk föl a 25-30 fokos emelkedőn. Bencével még egész jól bírtuk, de Bázz a 120 kilogrammjával nem erre a sportra termett. Mikor a második szerpentint kereszteztük, akkor megpillantott egy kisteherautót és úgy döntött, hogy ő ezt megállítja. Kiugrott elé és kalimpált, hogy álljanak meg. Le is lassítottak, de aztán elhajtottak mellette. Mi egy kicsit hátrébb voltunk és mikor mellénk értek megálltak, hogy mit akarunk itt? Elmutogattam a vereckei emlékművet és kérdeztem, hogy ez az irány jó? Akkor hátramutatott a sofőr, hogy pattanjunk be a ponyva alá. Így kerültünk 5 munkás közé, akik éppen javították a hágó mellett az utat. Némi grivnyát adtam a főnöknek, majd odamentünk az emlékműhöz és megebédeltünk.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (5/5)

3 komment


2010.03.10. 20:33 speti43

Munkácstól Váriig


Munkácson már egy „buszpályaudvar” fogadja a buszokat, ami abban merül ki, hogy fallal van körbekerítve és egy őr a buszok érkezésekor leoldja a kifeszített acélsodronyt, ezzel szabad utat biztosítva a buszoknak. Nem drága megoldás, viszont legalább jó olcsó. A pályaudvaron belül egy kisebb piac található, ahol a másolt dvdtől kezdve a tavalyi naptárig minden megtalálható. Újdonságnak számít, hogy a buszokra itt már csak előre megváltott jeggyel szabad fölszállni. Ellentétben más megállóknál ahol a sofőr elé leszurkolt 5-10 grivnya jelenti a legitim utazást. Visszatérve tehát utunkhoz mi is leszálltunk, megnéztük mikor megy buszunk Beregszász felé. Természetesen volt odáig másfél óránk, így megváltottuk a jegyünket és körbejártuk a piacot. Indulás előtt ketten fölültünk Bencével a buszunkra, de Máté sehol. Egyébként Ő az az ember, aki mindenhonnan elkésik, és soha sem ideges. Szóval a sofőr beröffentette a buszt, és egy hölgy, aki a jegyeket nézte valami olyasmit kérdezett, hogy megvan e mindenki. Mondtam magamban, ha képes lekésni a buszt, akkor meg is érdemli. A buszunk már kanyarodott ki a pályaudvarról, amikor valaki ordibálni kezd és fut utánunk, mintha az élete múlna rajta. A vezető megállt és felengedte útitársunkat, mi meg egy jót nevettünk rajta.

Beregszászon ráébredtünk, hogy az utolsó buszt Váriba lekéstük vagy két órával. Elnéztünk a taxiállomásra, ami a buszmegállótól 5 perc sétára van. Elmentünk a másfél méteres Petőfi szobrocska mellett, majd megérdeklődtük a taxisoktól, hogy elvinnének-e. Az egyik fiatalember, aki magyar volt, bepakolta a csomagjainkat, és betessékelt minket az autóba. Éppen be akartam magam csatolni, amikor értetlen szemeket meresztve közli, hogy erre itt nincs szükség! Mondtam magamban, hogy neked biztos nincs barátocskám, csak nem tudom, hogy a te szakmádban miért 20 év az átlagéletkor. Azt tudni kell a taxisofőrökről, hogy csak nagyon végszükség esetén lassítanak. A Lada 100-120 Km/h-t stabilan bír, és ők ezt alkalmazzák településen belül és kívül egyaránt. Szerencsénkre meg érkeztünk szerencsésen és egy nagy dínom-dánommal le is zártuk a napot.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (5/5)

Szólj hozzá!


2010.03.10. 19:54 speti43

A nagy visszatérés (2007)


Miután nagyon jól érzetük magunkat először, elhatároztuk hárman az eredeti csapattal, hogy tiszteletünket tesszük másodszor is. Elkezdtem szervezni a dolgokat, az utazástól a szálláson át mindent. Mikor ezzel megvoltunk és eljött a várva-várt nap, reggel találkoztunk a Nyugati-Pályaudvaron. Az akkor még közvetlenül Csap állomásig közlekedő Bereg IC repített minket kelet felé. Szóval fellibbentünk a vagonba, kényelembe helyeztük magunkat, szisszentek a sörösüvegek és már ment is lefelé a maláta. Így ment ez 3-4 órán keresztül. Aztán megálltunk Záhonyban, ahol is véget ért Magyarország. Megvettük a jegyeket, a Magyar vámosok nem igazán törődtek velünk, egy laza útlevél ellenőrzés után visszaszállhattunk arra az egy megmaradt kocsira, amit az IC-n hagytak, és egy diesel gép vontatott át Ukrajnába. Füttyszó után óvatos tempóban kidöcögtünk az állomásról. Szép lassan elkopott mellettünk az állomás, és egy kietlen mezőt lehetett csak látni mellettünk. Majd ez egy töltésben végződött és jött a Tisza. A vasúti híd felett egy rozsdés felüljáró állt, sok szögesdróttal és egy fegyveres határőrrel. A Tisza Partján látni véltem néhány határőrt, akik a határsértőkre ügyeltek. Szem elé került a Kék-sárgán sávozott határjelző oszlop: Ukrajnába léptünk. Majd következett a másik felüljáró egy tányérsapkás katona német-juhász kutyájával ügyelt a rendre. Úgy tetszett visszaléptünk az időben 1-2 évtizedet. Rozsdás vastelepek, rossz minőségű pálya, valamint romos házak fogadtak minket. Szép lassan begurultunk az állomásra, ahol a fogadóbizottságunk 4-5 egyenruhás határőr, és két nem túl barátságos kutya. Mutatták az utat, merre kell mennünk. Egy kis csarnokba csöppentünk ahol transzparensek nyújtanak információt a frissen érkezett határátlépőknek.

 

A dokumentumok kitöltése és felmutatása után megmutattuk a csomagjainkat, és már mehettünk is. Ahogy kiléptünk a váróterembe egy csapat ember támadott le minket. Kell-e Grivnya? Van-e vasúti jegy visszafelé? A jegynek az a lényege, hogy a magyar oldalon csak 5napra adják a retourt és úgy olcsóbb mintha Csapon venné meg az ember visszafelé. Így ha átjön az itt élő akkor vesz retourt, eladja kicsit drágábban, és mindenki jól jár. Ha te akarsz visszamenni, akkor ugyanezt csinálod. Ezen is túl voltunk,de a terv csak idáig szólt, ugyanis interneten semmi információ nincs a buszjáratokról. Tehát körülnéztünk, hogy megy-e busz Vári felé. A taxisok élből mondták, dehogyis, még a közelébe se megy. Menjünk taxival, az a legcélszerűbb. Nyilván átvertek volna, ha bamba turisták lettünk volna. De nem így volt, miután egy kedves öreg néni felvilágosított, hogy Munkácson át eljutunk Beregszászba, onnan meg megy busz Váriba. Úgy is volt, egy hordó sör megbontása után odamentünk a buszhoz. Indulási időpont ugyan nem volt, de amikor már a buszban egy légy sem tudott megmozdulni, annyi ember szállt föl, akkor el is indultunk.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (5/5)

Szólj hozzá!


2010.03.08. 18:10 speti43

Huszt váránál is jártunk


Ezen útvonalon található eme nevezetesség is, melyről Kölcsey Ferenc is írt. Persze nem a Himnuszban! Tehát felzötyögtünk buszunkkal egy nem európai szintű úton, és megpillantottunk egy szocreál jellegű kis művelődésiház-szerűséget, amit annak idején talán étteremnek használtak. Emellett egy kis sífelvonó található, és a domb oldalon kezdődik egy erdő. Az erdőn át felkaptatva a dombra pedig megpillanthatjuk a romokat. Néhol alig látszik ki a földből, de néhol embermagasságú falak is megvannak még. Sajnos eléggé benőtte a növényzet, így sokat nem mutat magából. A várrom mellet van egy kis párkány, közepén egy ukrán zászló, ahol tűzrakásra is van lehetőség, és szép kilátás nyílik a városra. Miután szépen körbejártuk a romokat, meguzsonnáztunk és elindulhattunk új kalandok felé.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!


2010.03.08. 18:09 speti43

Utazás Rahóba, Európa közepén át


Nagyszőlős, Huszt és Técsőn át mentünk Rahóba, közben megálltunk Európa geodéziai közepénél. Tisza jobb partján egy magas, fekete, téglalap alakú márványoszlop áll.  Ez az obeliszk jelöli Európa geodéziai középpontját.

 

Az oszlopra a következő latin nyelvű szöveget vésték:

Locus Perennis
Dilicentissime cum libella
librationis quae est in Austria
et Hungaria confecta cum
mensura gradum meridionalium et
paralleloumerium Europeum.
MDCCCLXXXVII.

Magyar fordításban: Ez egy állandó, pontos és örök hely, amelyet egy nagyon pontos, Ausztria-Magyarországon készült különleges hosszúsági és szélességi mérőműszerrel állapítottak meg. 1887.

 

            Akad itt helyes kis étterem, hangulatos fa ülőalkalmatosságokkal, érdemes betérni 1-1 italra a megfáradt utazónak. Megérkezvén Rahóba, hogy megnézzük a Fehér- és Fekete-Tisza összefolyását, a következő instrukciókat kapjuk: Sok kéregető, nagyjából mind cigány. Ne is álljunk szóba velük, mert még baj lehet belőle. Mi nem álltunk szóba velük, mégis baj lett. Letértünk egy benzinkútnál és körülbelül 300 méter gyaloglás után megláttuk a Tiszát. Illetve mikor jobbra fölnéztünk egy kis meredélyre, ott pedig néhány mozgolódó pontot. Mint később kiderült, megérkeztek a várva-várt vendégeink, a kéregetők. Nem szóltunk hozzájuk, nézelődtünk és fényképeztünk. Érdekesség a dologban, hogy a világosabbik folyó a Fekete-Tisza, míg a sötétebbik a Fehér. És épp előttünk egyesültek Tiszává. Fél óra ott tartózkodás után érezni lehetett, hogy nem mindenki nyugodt, mivel ezeknek a gyerekeknek a száma megduplázódott és egyre szemtelenebbek lettek. Igyekeztünk elérni a buszhoz és minél gyorsabban elhagyni a helyszínt. Követtek minket, és mikor az utolsó ember felszállt a buszra, ők is megpróbálkoztak. Sikerült lenn tartani nagy küzdelem árán őket, míg a busz ajtaja becsukódott. Ekkor körbeállták a buszt és mindegyik megmarkolt egy „fél sziklát”, majd fenyegetően lóbálták a busz felé. Elindulni nem lehetett, mert ott álltak előtte. Sofőrünknek Józsinak krízishelyzetben igen jól jár az agya. Kigondolta, hogy kihajít nekik egy marék cukorkát, ami ott volt a keze ügyében. Ez bejött, mint a hangyák úgy ugrottak rá az elterelésre. Mi meg padlógázzal elindultunk hazafelé.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (5/5)

2 komment


2010.03.08. 18:05 speti43

Az út fáradalmainak kipihenése

       Megérkeztünk egy fehér kapuhoz, ahol Erzsi néni már várt ránk Anikóval, a lányával. Beljebb orientálódtunk a házba, ahol a konyhában már ki volt töltve mindenkinek egy fél vodka. Mondtam magamban, ez is jól kezdődik. A megérkezés örömére gyorsan felhajtottuk a nemes nedűt, de mire feleszméltünk, a poharunk rejtélyes módon megint megtelt vodkával. Ehhez nem kevés köze volt Erzsi néninek. Ha az elsőt a megérkezés örömére ittuk, akkor az utóbbit meg az első örömére. Ezen egyszerű képlet alapján egy este sem sikerült józannak maradnunk.

Miután elfogyasztottuk vacsoránkat (amit 4 személy helyett inkább 16 személyre főztek), már vártak minket az iskolában, ami egyben művelődési ház volt. A kedvünk igen jó volt a számtalan elfogyasztott vodka és sör után, és csekély 20 perc késéssel meg is érkeztünk Vári Fábián László helybéli költő előadására. Az előadás után társalgásra nyílt lehetőség helybéli diákokkal, majd körülnéztünk az iskolában. Azt nem tudom megmondani milyen okból, de a végén az egész társaság a Rio kocsmában kötött ki. Miután hazakísértük 2 lányt, és valahogy mi is visszajutottunk a szállásunkra, ott főtt kukorica és kisüsti remek párosítása várt minket. Éltünk a helyzet adta lehetőséggel, de már nem volt másra energiánk, így aludni tértünk.

 

         Másnap sajnos korán kellett kelni, mert rendszerint reggel 7 órakor indultunk busszal a kirándulásokra. Mondanom sem kell, jól bekarmoltunk előző este, szóval nem kívántuk a hátunk közepére sem az italt. Vesztünkre vagy éppen szerencsénkre Kárpátalján ez nem így működik. Éppen hogy kibotorkáltunk a konyhába, az asztalon ott vigyorogtak a vodkák kitöltve. Ugye amit adnak, fogadd el alapon, átestünk a megpróbáltatáson. Ezzel a lórúgással beindult a nap, több panaszunk nem is nagyon volt. Alig 20 percet késtünk a gyülekező helyről, már fontolgatták, hogy itt hagynak minket. Mivel mi megérkeztünk, indulhattunk is utunkra.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (4/5)

2 komment


2010.03.08. 14:23 speti43

Első kaland

         Korai szürkületben indultunk Érdről, miután a csapat összeállt és minden helyére került a buszon. Az első pár óra nem volt izgalmas, amíg Magyarországon van az ember, az ismert vidéken. Majd megérkeztünk Beregsurányi határátkelőhöz.

         Ez egy viszonylag kis forgalmú határátkelőhely. Mindenki készülődött, megkaptuk az instrukciókat a kitöltendő dokumentumok kapcsán. Először is érvényes útlevelet előkészíteni. Akinek nincs, annak itt véget is ért a kirándulás. Persze velünk ilyen nem fordult elő, a jó szervezésnek köszönhetően. Majd miután a magyar vámvizsgálat és határátkelés megtörtént, következik a neheze: az ukrán határ.

Kezdetnek félreállítanak minket. Hogy miért? Egyelőre ne keressünk indokot, ráérünk, tehát nincsen semmi probléma. A határőrtiszt felszállt, és szétosztott minden utasnak két darab A6 méretezésű kis lapocskát. Mely 2 nyelven (ukrán, angol) ismerteti, hogy mit szeretnének a határátlépőtől. Ilyen kérdésekről van szó:            „Ki vagy?” Ez magába foglalja az összes személyes adatodat. „Hová mész?” „Miért mész?” „Meddig maradsz?” „Kihez mész?” (Pontos cím!). Ha saját járművel utazol, akkor az autó rendszám is kell!

Ha ezt mind sikerül kitölteni 2 példányban, akkor mindkettőt lepecsételik, egy megy a központi adatbázisba, a másikat meg kell őrizni, midőn a visszautazásnál kilépsz az országból.

         Csekély 3 és fél órás várakozás után sikerült belépni Ukrajna területére. Már első pillantásra felfedezi az ember, hogy ez nem Magyarország, mikor tartunk befelé Asztélyra, az első kárpátaljai településre a határ után. Itt nem állunk meg rögtön megyünk a következő városba: Beregszászba, a Beregszászi-járás „fővárosába”.

Itt megállunk, kötelező szünetre, mikor mindenki elintézi ügyes bajos dolgait. Vigyázni kell, mert sok a roma koldus, nem érdemes velük szóba állni, mert akkor tudják hogy érted őket, és egyre erőszakosabbak. Egyébként nincs velük különösebb probléma. Valódi úti célunk Mezővári (Вари), amely 12 kilométerre van Beregszásztól; Nagymuzsaly, Borzsava útirányon át.

         Megérkezvén Vári központjába a Református templom elé, már vártak ránk vendéglátóink. Az hogy kik melyik családhoz mennek, az a helyszínen dőlt el, különösebb válogatás nélkül. 2 osztálytársam mellett az a megtiszteltetés ért, hogy Bence barátommal oszthattam meg a szállást. Marton Erzsébethez és családjához kerültünk, ami később sem bántunk meg. Vendéglátónk, nem személyesen jött ki értünk, hanem Bertalan nevű barátjuk 1200 típusú Lada gépjárművével könnyítette meg utunkat a falu végéig. Mondanom sem kell, hogy itt nem veszik olyan szigorúan a szabályokat mint nálunk. Falun belül 80 km/h-val az úton semmilyen jószágot nem kímélve. Márpedig az van a macskakövön, libától kezdve a tehénig minden. Azért sikerült megtennünk balesetmentesen azt a 3 km-es távolságot.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (4,5/5)

Szólj hozzá!


2010.03.08. 14:22 speti43

Hogy hogyan vetődtem először ide?


         2006 őszén, mikor végzős voltam a gimnáziumban, az érettségi vizsgák miatt októberre került az osztálykirándulás. Akkori Magyar nyelv és Irodalom tanárom már sokszor járt itt, és ő indítványozta, hogy oda menjünk. Hát vegyes érzelmekkel fogadta a társaság a javaslatot, bár nekem személy szerint semmi ellenvetésem nem volt. Elég sok ellenérv merült fel, köztük az ukrán maffia és társai, mondanom sem kell, hogy kicsit túl reagálták a dolgokat. Igaz hogy más világ, de én több pozitívumot tapasztaltam, mint negatívumot. Végül is az lett a vége, hogy az osztály háromnegyede azért eljött.

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (0/5)

Szólj hozzá!


2010.03.08. 14:15 speti43

Helyszín feltérképezése

Kárpátalja vagy Kárpát-Ukrajna (ukránul: Закарпатська область (Ejtsd: zakarpátszká oblaszty), vagyis „Kárpátontúli terület”) Ukrajna nyugati, Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és egy kis szakaszon Lengyelországgal szomszédos régiója. A térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Ez leginkább annak a következménye, hogy bár lakosságának nagy részét a ruszin nemzetiségűek (kárpát-ukrán) teszik ki, a II. világháborúig Kárpátalja Ukrajnától függetlenül fejlődött, mintegy ezer esztendeig Magyarország, majd a trianoni békeszerződés után Csehszlovákia, illetve 1945-től 1991-ig a Szovjetunió ukrajnai részeként.

         Kárpátalja 13 járásra oszlik, 11 városa, 19 városi jellegű települése és 579 községe van. A városok közül 5 járási jogú, a többi a járásokhoz tartozik.

         Most, hogy egy kis képet kaptunk a helyről, kalandra fel!

 

 

 

Blog teszt: (4,5/5)
Olvasói értékelés: (5/5)

Szólj hozzá!


Bence
Péter
süti beállítások módosítása