Egy rövid kaptató után elénk tárul a látvány. Maga az emlékmű egy fenyőfa alakú építmény, melyet körül ölel egy utacska. Az ember megcsodálhatja minden szemszögből magát az alkotást és a körülötte elterülő tájat. Első ott jártunk alakalmával egy milíciás autó felügyelt a rendre. Akkoriban is előfordultak rongálások és a magyar kormány kérésére kiállítottak oda egy autót 2 személlyel. Megérkezésünkkor kérdeztek is pár dolgot, arról hogy mit szeretnénk itt. Metakommunikációval jeleztem, hogy nézelődnénk és turisták vagyunk. Ő visszajelzett, hogy az úgy rendben van, csak nyugodtan. Akkor én ott leültem egy fa tövében és elköltöttem az ebédemet és gyönyörködtem a kilátásban. Telt múlt az idő, Bázz közben filmezett, Bencével meg nézelődtünk. Javasoltam, hogy induljunk vissza, bár nem sok esélyünk van másfél óra alatt megtenni 10 km-t. Leballagtunk az kaptatón, elhaladtunk a szovjet emlékmű mellett is. Ekkor megpillantottunk egy ukrán nyugdíjas házaspárt, akik épp erre kirándultak. Mondom a Bencének, meg kellene kérdeznünk, hogy elvisznek-e egy darabon. Közeledésünkre a hölgy kicsit megrémült, jelezte is a férjének, hogy ne álljon szóba velünk. Próbáltuk elmutogatni, hogy mit szeretnénk, de nem kommunikáltak velünk. Mondom: mindegy, vágjunk akkor neki a hegynek lefelé, miközben a Bázz lemaradt, hogy ő filmezi a hágót. El is indultunk, mikor föntről az útról leszólt az öregúr a Skodájából, hogy ne vicceljünk, szálljunk be a kocsiba. Meg is történt, gyors elhatározás alapján Bázzt ott hagytuk. Ennek legfőbb oka az volt, hogy ha mi időben lejutunk, akkor vigyázunk a csomagokra, neki meg éjfélig bőven van ideje, hogy utolérjen minket. Nagyon rendes volt a házaspár, mert egészen Volócig levittek minket és miközben mi iszogattunk az állomás mellett, Bázz is felzárkózott két órával később. Elmondása szerint ő egy Ladával jutott le a buszmegállóig és onnan elérte a buszt. Kivettük Bencével a bőröndöket, amiért a dolgozó körülbelül 500 Ft-ot kért, de legalább megvoltak Ekkor még volt kb. 7 óránk a vonatig, amit az állomással szembeni kis dombos erdőség bebarangolásával múlattunk, valamint meg uzsonnáztunk egy közeli kis vendéglátó ipari egység teraszán. A vége már nagyon nehezen telt el, amikor begurult az állomásra a Tisza-expressz. Jegyünket nézve kerestük a kocsit, ahova szólhat. Előrebotorkáltunk az éjszakai sötétségben, az ajtó előtt állt a kalauz és kérdezte: „Билет!?” Előkapartam a jegyemet, megvizsgálta és azt mondja, hogy „nyet,nyet” és mutogat, hogy menjek el a vonattól, mert ide nem szállok fel. Ejha, mondom magamban, mi lehet a gondja. Visszakértem a jegyet, kiderült, hogy azt a jegyet adtam oda, amivel idejöttem. Akkor odaadtam neki a másikat, és így betessékelt és mutatta az irányt. Többiek is jöttek utánam a röpke menetjegy ellenőrzést követően. Egy olyan hálókocsiban találtuk magunkat, ahol egyik oldalon volt egy folyosó hosszában, és az egyik szélén hosszában feküdtek egy sorban az emberek egymás fölötti emeletes ágyakon, a másik szélén pedig beugrók, ahol keresztben voltak az ágyak. A beugróban két oldalon 2-2 ágy volt egymás felett. A vagon elég zsúfolt volt és kb.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.