Kárpátaljai kalandok

Miután nagyon jól érzetük magunkat először, elhatároztuk hárman az eredeti csapattal, hogy tiszteletünket tesszük másodszor is. Elkezdtem szervezni a dolgokat, az utazástól a szálláson át mindent. Mikor ezzel megvoltunk és eljött a várva-várt nap, reggel találkoztunk a Nyugati-Pályaudvaron. Az akkor még közvetlenül Csap állomásig közlekedő Bereg IC repített minket kelet felé. Szóval fellibbentünk a vagonba, kényelembe helyeztük magunkat, szisszentek a sörösüvegek és már ment is lefelé a maláta. Így ment ez 3-4 órán keresztül. Aztán megálltunk Záhonyban, ahol is véget ért Magyarország. Megvettük a jegyeket, a Magyar vámosok nem igazán törődtek velünk, egy laza útlevél ellenőrzés után visszaszállhattunk arra az egy megmaradt kocsira, amit az IC-n hagytak, és egy diesel gép vontatott át Ukrajnába. Füttyszó után óvatos tempóban kidöcögtünk az állomásról. Szép lassan elkopott mellettünk az állomás, és egy kietlen mezőt lehetett csak látni mellettünk. Majd ez egy töltésben végződött és jött a Tisza. A vasúti híd felett egy rozsdés felüljáró állt, sok szögesdróttal és egy fegyveres határőrrel. A Tisza Partján látni véltem néhány határőrt, akik a határsértőkre ügyeltek. Szem elé került a Kék-sárgán sávozott határjelző oszlop: Ukrajnába léptünk. Majd következett a másik felüljáró egy tányérsapkás katona német-juhász kutyájával ügyelt a rendre. Úgy tetszett visszaléptünk az időben 1-2 évtizedet. Rozsdás vastelepek, rossz minőségű pálya, valamint romos házak fogadtak minket. Szép lassan begurultunk az állomásra, ahol a fogadóbizottságunk 4-5 egyenruhás határőr, és két nem túl barátságos kutya. Mutatták az utat, merre kell mennünk. Egy kis csarnokba csöppentünk ahol transzparensek nyújtanak információt a frissen érkezett határátlépőknek.

A dokumentumok kitöltése és felmutatása után megmutattuk a csomagjainkat, és már mehettünk is. Ahogy kiléptünk a váróterembe egy csapat ember támadott le minket. Kell-e Grivnya? Van-e vasúti jegy visszafelé? A jegynek az a lényege, hogy a magyar oldalon csak 5napra adják a retourt és úgy olcsóbb mintha Csapon venné meg az ember visszafelé. Így ha átjön az itt élő akkor vesz retourt, eladja kicsit drágábban, és mindenki jól jár. Ha te akarsz visszamenni, akkor ugyanezt csinálod. Ezen is túl voltunk,de a terv csak idáig szólt, ugyanis interneten semmi információ nincs a buszjáratokról. Tehát körülnéztünk, hogy megy-e busz Vári felé. A taxisok élből mondták, dehogyis, még a közelébe se megy. Menjünk taxival, az a legcélszerűbb. Nyilván átvertek volna, ha bamba turisták lettünk volna. De nem így volt, miután egy kedves öreg néni felvilágosított, hogy Munkácson át eljutunk Beregszászba, onnan meg megy busz Váriba. Úgy is volt, egy hordó sör megbontása után odamentünk a buszhoz. Indulási időpont ugyan nem volt, de amikor már a buszban egy légy sem tudott megmozdulni, annyi ember szállt föl, akkor el is indultunk.