Először beszéljünk a blog létrejöttének céljáról. Ami abban rejlik, hogy az általunk megélt élmények legapróbb részletei se merüljenek feledésbe. Továbbá mások okulását és szórakoztatását szolgálja, illetve kedvet teremtsen az utazáshoz, ami szerintem a zenéléssel egyetemben az élet értelme. Az is lényeges, hogy maradandó értékeket alkossunk, ami lehet egy rajz, írás, dal vagy bármi hasonló.
Azt tudni érdemes, hogy sörkedvelő vagyok, kedvenceim a Pilsner Urquell és a Nastro Azzurro (0,66l), ez utóbbit ha tehetitek kostoljátok meg, szerintem a világ legjobb söre. Továbbá a házi söröket is imádom (élen jár a Soltvadkerti Kárpi sör). Kedvenc kajám igazából nincs, azt szoktam mondani: "Mindegy, csak sok legyen!"
Legextrémebb kaland:
2008 nyarán Horvátországban egy egyhetes hajókiránduláson vettünk részt, mely során egy rendhagyó kiképzést kaptam a kapitánytól a hajó vezetését illetően. A hajó neve Gitana mely egy kétárbócos genovai épitésű fahajó, teljes hossza 18,6 méter, merülési mélysége 2,4 méter. Egyik este Vis szigetén horgonyoztunk, és a többórás kocsmázás után a hajón folytattuk hárman a tivornyázást: A nagybátyám, egy ismerősünk és én. Egyszer csak éjféltájt észrevettük, hogy az egyik szomszédos hajó, mely forgott a saját horgonylánca körül, elég közel került hozzánk. Lementem Istvánhoz, az alvó kapitányhoz, hogy van egy kis gond. Erre ő egy "Az Isten B*ssza meg" kiséretében felrohant a fedélzetre egy szál ....-ban, és megnézte az esetet. Majd egy laza kézlegyintéssel konstatálta, hogy ez még belefér. Mondtam, hogy akkor jól van és visszaültem borozni. Nem telt el öt perc, és István ismét megjelenik, hogy ha már így fent vagyunk, akkor akár el is indulhatnánk. Odaszól nekem: "Petikém pöccintsd be a motort!" Hát gondoltam ez érdekes lesz, tekintve, hogy megittunk hárman vagy 12 üveg bort. Odaléptem a kormányhoz, elfodítottam a gyújtást, rányomtam az indítógombot és már be is röffent a hat hengeres dízelmotor. Sebességbe raktam és hátrahúztam a gázkart, mire elindultuk a szűk öbölből kifelé, miközben István világított a reflektorral, hogy lássam a sziklákat. Szépen haladtunk kifelé, ő letette a reflektort és beprogramozta nekem a hajón a GPS-t. Szép kis útvonal volt, úgy 8 órás Šibenik városáig. Mondta, hogy ezt az irányt kövessem, ha valami gond van akkor szóljak neki, és elment lefeküdni. Miután eltűnt, a nagybátyám megjegyezte, hogy ez sem egy szívbajos ember, itt hagyja három részeg f*szra a több millió forintos hajóját. Mondom neki, az már csak igaz, de hozzál egy kis bort, mert visít a májam és nem bírom ezt a nagy feladatot józanul végre hajtani. Útközben találkoztunk egy halászhajóval, akinek elsőbbséget kellett volna adnom a tengeri szabályok szerint, mivel azonban látta, hogy ezt most nem fogja megkapni, igyekezett kitérni az utamból. Közben az egyre hevesedő hullámzás akkorára nőtt, hogy az alvó emberek kezdtek kiszállingózni a kabinokból és megnézni mi történik. Amikor meglátták ezt a csendéletet, ahogy egy borosüveggel kormányzom a hajót a viharban elszörnyedve visszamentek inkább aludni. Ez így folyt úgy reggel kilencig, amikor megálltam és lehorgonyoztam, szinte teljesen józanul, és aludni mentem. Utólag meg lettem dícsérve, mert hoztam az utiterven egy fél napot, ami nem volt hátrány.
A borosüveg mögül azért figyelem a tengert!
Egy biztos, hogy felejthetetlen élmény volt.
Végül azzal a kérdéssel is foglalkozzunk, hogy hol tölteném a nyugdíjas éveimet. Kubában például szívesen lennék halász, nem egy sztresszes munka. Valószínűleg azonban nem is bírnám sokáig, mert utaznék tovább, amíg tehetném.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.