Következő napon is nagy útnak vágtunk neki. A Vereckei-hágó volt az úti cél. Első vizitünk alkalmával (2008-ban) nem készültünk alkalomhoz illően, ezért elsőként bekocsikáztunk Beregszászra koszorúvásárlás céljából. Négyen voltunk az autóban, mivel most Vendéglátónk nem tartott velünk, de Leánykája (szintén Fruzsina) szívesen csatlakozott hozzánk, mivel még ő sem volt korábban Vereckén. Besétáltunk a virágboltba és felvázoltuk, hogy mire gondolunk. Ezt egyébkén egy kisebb ötletbörze előzte meg. Először arra gondoltunk, hogy a két szalagra ráírunk egy ütős szöveget, és a neveinket, de az senkinek semmit nem mondana. Végén megállapodtunk abban, hogy mindenki képviseli a saját települését. Így került rá Budapest, Érd, Pusztaszabolcs és majdnem lemaradt, de végezetül: Vári. Folytatva utunkat, a következő megálló Munkács volt. Ahol a várban tett rövid körséta után egy egész korrekt út vitt ki Nyzhni Vorota-ig, ahonnan már csak pár kilométer a hágó. Az út gyanúsan jó volt, arra is gondoltunk, hogy autópálya, de nem fizettünk semmit, de az is lehet, hogy csak megúsztuk. Fölkapaszkodtunk a hágóra, és elhelyeztük a koszorút, majd rendet tettünk az emlékmű körül, ahova csak oda voltak hányva a koszorúk. Az emlékművet nemrégiben felgyújtották és összefújkálták helyi szélsőségesek. Nem nyújtott szép látványt, de némiképp szebbé sikerült tenni. Esetleg ha valaki arra járna, bátran merem ajánlani a vasútállomással szembeni dombon lévő erdőt. Mi ismét bejártuk és ugyanolyan festői a táj, mint azt korábban tapasztaltuk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.