Kárpátaljai kalandok

         Korai szürkületben indultunk Érdről, miután a csapat összeállt és minden helyére került a buszon. Az első pár óra nem volt izgalmas, amíg Magyarországon van az ember, az ismert vidéken. Majd megérkeztünk Beregsurányi határátkelőhöz.

         Ez egy viszonylag kis forgalmú határátkelőhely. Mindenki készülődött, megkaptuk az instrukciókat a kitöltendő dokumentumok kapcsán. Először is érvényes útlevelet előkészíteni. Akinek nincs, annak itt véget is ért a kirándulás. Persze velünk ilyen nem fordult elő, a jó szervezésnek köszönhetően. Majd miután a magyar vámvizsgálat és határátkelés megtörtént, következik a neheze: az ukrán határ.

Kezdetnek félreállítanak minket. Hogy miért? Egyelőre ne keressünk indokot, ráérünk, tehát nincsen semmi probléma. A határőrtiszt felszállt, és szétosztott minden utasnak két darab A6 méretezésű kis lapocskát. Mely 2 nyelven (ukrán, angol) ismerteti, hogy mit szeretnének a határátlépőtől. Ilyen kérdésekről van szó:            „Ki vagy?” Ez magába foglalja az összes személyes adatodat. „Hová mész?” „Miért mész?” „Meddig maradsz?” „Kihez mész?” (Pontos cím!). Ha saját járművel utazol, akkor az autó rendszám is kell!

Ha ezt mind sikerül kitölteni 2 példányban, akkor mindkettőt lepecsételik, egy megy a központi adatbázisba, a másikat meg kell őrizni, midőn a visszautazásnál kilépsz az országból.

         Csekély 3 és fél órás várakozás után sikerült belépni Ukrajna területére. Már első pillantásra felfedezi az ember, hogy ez nem Magyarország, mikor tartunk befelé Asztélyra, az első kárpátaljai településre a határ után. Itt nem állunk meg rögtön megyünk a következő városba: Beregszászba, a Beregszászi-járás „fővárosába”.

Itt megállunk, kötelező szünetre, mikor mindenki elintézi ügyes bajos dolgait. Vigyázni kell, mert sok a roma koldus, nem érdemes velük szóba állni, mert akkor tudják hogy érted őket, és egyre erőszakosabbak. Egyébként nincs velük különösebb probléma. Valódi úti célunk Mezővári (Вари), amely 12 kilométerre van Beregszásztól; Nagymuzsaly, Borzsava útirányon át.

         Megérkezvén Vári központjába a Református templom elé, már vártak ránk vendéglátóink. Az hogy kik melyik családhoz mennek, az a helyszínen dőlt el, különösebb válogatás nélkül. 2 osztálytársam mellett az a megtiszteltetés ért, hogy Bence barátommal oszthattam meg a szállást. Marton Erzsébethez és családjához kerültünk, ami később sem bántunk meg. Vendéglátónk, nem személyesen jött ki értünk, hanem Bertalan nevű barátjuk 1200 típusú Lada gépjárművével könnyítette meg utunkat a falu végéig. Mondanom sem kell, hogy itt nem veszik olyan szigorúan a szabályokat mint nálunk. Falun belül 80 km/h-val az úton semmilyen jószágot nem kímélve. Márpedig az van a macskakövön, libától kezdve a tehénig minden. Azért sikerült megtennünk balesetmentesen azt a 3 km-es távolságot.